Software Serialon használom most, a bekapcsolás jelenleg az oldalsó gombbal történik de ha a kapcsoló valamelyik lábát földre húzod akkor olyan mintha nyomnád a gombot, szóval ez később majd szoftveresen megoldható. Forrasztottam rá tüskéket, hogy rá tudjam tenni az Uno-ra. D6 pin reset. Ha setup()-ban HIGH-ra állítom akkor nincs gond, de néha újraindul a panel így is. Kikötöttem a lábat, így már stabilabb de néhány óra után így is kikapcsol. Nem igazán értem az okát, kéne valami hardveres kapcsoló rá, nem akarom én kapcsolgatni csak használni. Esetleg a power LED-et rákötöm majd egyik bemenetre és ha észreveszi a program, hogy kikapcsolt a panel akkor azonnal visszakapcsolja de ez így nem valami jó megoldás.
Jelenleg ott tartok a programmal, hogy a térerősséget ki tudom jelezni és a bejövő hívást, valamint ha a hívásnak vége. Megkapom hívás közben a hívó fél számát is csak egyszerűen nem tudom kiolvasni azt a részt a stringből. Jelenleg úgy működik, hogy ha jön valami a soros porton, akkor soronként beolvassuk és feldolgozzuk. Megjön a telefonszám is, de mivel annak a hossza változó lehet, így itt most elakadtam. Az első és második idézőjel között lenne a sorban, de ezt nem tudom kiolvasni
AT parancsokkal egyébként egész jól vezérelhető a panel. Egyedül az sms-eknél van még valami amit nem igazán értek de majd később rátérek most a hívást akarnám elsőre megcsinálni jóra
